Röptető

DECEMBER - JÉZUS  SZÜLETÉSE - december 25.

Az év legsötétebb időszakának mélyén, december végén, amikor a téli napforduló beköszönt, a Nap legyőzi a sötétet. Ekkor ünnepli a kereszténység Jézus születését, a Fény érkezését.

Az ünnepnek voltak pogány, római előzményei, a szaturnáliák, amikor pl. szokás volt a szolgák megajándékozása. A 4. századtól helyezték erre az időpontra az Úr érkezésének ünnepét. Az evangélium így írja le a történetet:

 

„Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött Fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.”1

A történet tömör, sűrített, kérdéseket felvető, elgondolkodtató, megragadja a képzeletet. A szimbólumok nyelvén így hangzik:

"Fejér rózsa Mária
Gyönggyel gyökerezik
Arannyal bimbózik
Föld szülte eget
Ég szülte Szent Annát
Szent Anna szülte Máriát
Mária szülte Szent Fiát
Világnak megváltóját”2

Paradicsom közepében
Aranyszőnyeg leterítve.

Azon van egy rengő bölcső
Abban fekszik az Úr Jézus.

Az Úr Jézus Isten fia,
Jobb kezében aranyalma.

Bal kezében aranyvessző
Fel-felkapja, megzúdítja.

Zúg az erdő, cseng a mező,
A madarak fityeregnek.

Az angyalok énekelnek,
A magyarok ünnepelnek.3

Karácsonykor a kozmikus összekapcsolódik a személyes, intim világgal: a világ megváltójának megjelenése egy kis család szegényes körülményeivel. Ez az összekapcsolódás a mindenki számára ismerős köznapi, sőt, nyomorúságos és a senki számára fel nem fogható egyetemes, örök, transzcendens között természetesen megy végbe: a világ megváltója, a megtestesült Isten –hajléktalanként, szállást nem találóként egy istállóban születik. És mindez szépségben, tisztaságban, békességben, örömben történik, mintegy jelként: a szegénység és otthontalanság, az emberektől való elutasítottság nem akadálya, hanem mintegy létrehozója egy sajátosan szabad, nyitott, Istenre hagyatkozó és őt befogadni tudó közösségnek, családnak, ahol Isten meg tud születni.

Olyasmit tanít ez a történet Istenről, akit „nem látott soha senki”4, hogy ő a szegénységben, gyengeségben, kiszolgáltatottságban tud megmutatkozni, elsősorban ott tud megjelenni, ahol az emberek nyitottak, szelídek, befogadóak, érzékenyek, védtelenek. Jézus első látogatói pásztorok, primitív, az akkori – és tkp. a mostani - társadalomnak is a peremén élő, elvadult férfiak, akik a vallási előírásokat feltehetően nemigen teljesítik. A társadalomnak, az emberi világnak materiális, ösztönös, természeti, elemi szinten élő tagjai tudják-értik meg először az angyalok szavát és ők látják meg először a megszületett Istent. Ez meghökkentő, ahogy az is, hogy a magas kultúra eredményei kívül maradnak ezen a történésen. Nagyon mindennapi, nagyon igénytelen, nagyon egyszerű esemény ez: mégis, átsüt rajta fény kétezer év óta. Emberlétünk, teremtettségünk, anyagi, véges voltunk és az Örök Ige, Isten végtelensége találkozik itt egy pillanatban.

A női spiritualitás sajátossága ez a természetes összekapcsolás, mozgás a mindennapi és a felfoghatatlan között: a jelenlét mindkét világban zökkenő és kisiklás nélkül. Még pontosabban: annak tudása, hogy nincs két világ, csak egy, s a kettőnek inkább különválasztása indokol magyarázatot. Ez a tudás világ egységéről szorosan összekapcsolódik az életadás adományával. Az élet foganása, hordozása, szülése megannyi fizikai-anyagi- érzelmi összetevővel jár. És mindezzel együtt természetesen, mélyen spirituális esemény, mélyen megrendítő csoda: egy még nem létezőnek a világra érkezése egy másik létezőn keresztül.           

Megint csak a képek, szimbólumok nyelvén így fejezi ki ezt a természetes kapcsolatot a szent és a profán közt a néphit: mikor Mária Jézust szülte, akkor keletkezett a gólyahír, amelyet gyógyerejűnek tartanak. Máriának a menekülésekor hullott könnyeiből fakadt a gyöngyvirág, hajából az árvalányhaj, a gyermek Jézus mosdóvizéből pedig a nefelejcs.5 A teremtett világnak ez a természetes bekapcsolása a szent történetbe szintén ezt a nagy, bontatlan egységet idézi.

A jászói premontrei apátság barokk templomának egyik szép mellékoltárán a születés jelenetét ábrázoló kis képet láthatunk.6 Három felnőtt, árnyékból előrenéző férfifigura – Szent József és két pásztor - fogja közre a fényt árasztó kisgyermeket, Jézust és Máriát, akit a fény a leginkább megvilágít. A gyermek csillagként ragyog, szelíd fénye Mária arcán tükröződik természetesen, lágyan és az egyik pásztort világítja még meg: az ő arcán azonban inkább a csodálkozás éles vonása vehető ki.

A férfiak kívülről érkeznek ehhez a jelenethez és szemlélik, csodálják, melegednek a fényénél, de csak a nő számára természetes, otthonos. A nőn keresztül tud megvalósulni mindez: ő hozza a világra az életet, ő ágyaz meg neki, ő pólyálja, ő mutatja. 

Minden nő arra született, hogy életet adjon. Életet abban a formában és ott, ahol van, és ahogy adatik neki. Ha valahol hiányzik az élet, onnan egy nő hiányzik. Nő, aki igent mondott az életre, a termékenységre, a táplálásra, odaadásra.

A december hideg, sötét és reménytelenül rideg világában a karácsony ünnepe hozza az élet reményét, a melegség, otthon, békesség, jóság örömét. És ezt az ünnepet a nők teremtik meg, rajtuk keresztül érkezik, ők a kapu.

A keleti egyházban ismert Akathisztosz-himnusz7 gyönyörű szavakkal mondja Máriáról:


Üdvözlégy, mennyei lépcsõ, melyen alászállott az Isten!
Üdvözlégy, híd, ki a földieket az égbe átvezeted!

Üdvözlégy, ki a világosságot kifejezhetetlen módon szülted!
Üdvözlégy, mert senkinek el nem mondtad miként!
Üdvözlégy, ki a bölcsek értelmét meghaladod!
Üdvözlégy, ki a hívõk értelmét fénysugarakkal árasztod el!

Üdvözlégy, mert általad megnyíltak a Paradicsom ajtajai!
Üdvözlégy, mert általad a mennyeiek együtt örvendeznek a földiekkel!
Üdvözlégy, mert általad a földiek együtt vigadnak az égiekkel!

Üdvözlégy, soha le nem nyugvó csillagnak anyja!
Üdvözlégy, titokzatos Napnak hajnala!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen jegyese!

 

1 Lk 2,1-7           

2 Többféle változatban található az archaikus népi imák között, pl. Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék. Archaikus népi imádságok. Magvető. 1976. 182.o.

3 Szentgerice (Maros-Torda)

4 Jn 1,18

5 Katolikus lexikon. Patrona Hungariae címszó

6 Kracker János Lukács (1717-1779) festette 1762-65 közt.

7 bizánci eredetű görög nyelvű vallásos költemény, biztosan a IX. század előtt keletkezett. A keleti keresztények közt széles körben elterjedt imádság.