Röptető

SZEPTEMBER - KISASSZONY - KISBOLDOGASSZONY, FÁJDALMAS BOLDOGASSZONY
szeptember 8.

 

A Nagyboldogasszony és Kisasszony napja közti időszakot (augusztus 15-szeptember 8.) régen úgy nevezték, hogy kétasszonyköze, az ide eső napok neve: kétasszonynap.1 „Fecskehajtó” Kisboldogasszony napján kezdődik az ősz.

Kisasszony ünnepe Szűz Máriának, a Stella puerperaSolis, a Hajnali szép csillagnak születésnapja.2 Mária szülte Jézust, az Igazság Napját, Mária születése e nap hajnalát idézi. „Boldog vagy szentséges Szűz Mária és minden dicséretre méltó, mert belőled támadt az igazság Napja, Krisztus, a mi Istenünk”- éneklik e napon a szentmisében. 

A naphoz több hajnali szokás fűződik. Több magyar tájegységen szokása volt az asszonyoknak, hogy ezen a napon kora hajnalban kimenjenek a felkelő napot megnézni, mert benne, aki „érdemös”, megláthatta Máriát. E napon a legszebb a hajnal, a hajnali harmat pedig rontásűző.3 „Ha egyébkor tőletek ki nem telhetne, legalább estéli és reggeli hajnalkor, mikor a hajnali csillagot, a többi csillagok között, legtetszetesb fényességgel ragyogni szemlélitek, elmélkedjetek a Jákobbul támadott csillagnak, az Isten szent Anyjának felséges méltóságáról.”4

Az ünnep alapjául szolgáló eseményt az apokrif írások örökítik meg. Szent Anna legendája szerint: „Szent Annának elkövetkezvén az órája, a hétnek néminemű keddin szüle. Egészségben szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott leányt, az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak valának, mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosojtója és asszonya és tengörnek csillaga.”5 A születés időpontját a jeruzsálemi Szent Anna bazilika felszentelésének ünnepe jelölte ki az 5. században. Több keleti keresztény egyházban a liturgikus év ezen a napon kezdődik: ahogy Jézus története Mária születésével kezdődött, úgy kezdődik a liturgikus év is ezzel a nappal.

Ma született e világra
Egy ékes kisasszonyság,
Kinek kebléből bimbódzik
Fölséges nagy uraság.


Ezen a napon Máriát mint kisgyermeket, újszülöttet ünnepeljük, akinek élete éppen elindul. Védtelenségét jól kifejezik az erről az eseményről festett képek, mint a szárnyasoltár-tábla is. Felnőtt asszonyok sürögnek körülötte, Szent Anna, a meddőnek hitt, érett korú anya erőteljes alakja mellett törékeny kis bábu az újszülött. A felnőtt nők mellett az életet most kezdő nő kicsiny alakja – az erősek mellett a gyenge kis csecsemő. A sürgő-forgó, tevékeny élet, a sok gond és munka között megjelenik valami, valaki, aki nem erről a világról jön: csodálkozva nézeget, sír, didereg, és érkezése lecsendesít. Minden születés különös csendet teremt: az élet misztériumának csendjét. És minden újszülött körül ott lebeg az a különös légkör: idegen nekik a világ, új, éles, hangos, hideg. Ők máshonnan valók még.

Életünk kezdeténél gyengék, védtelenek, kiszolgáltatottak vagyunk: az erősekre szoruló újszülöttek. Rászorultságunk annyira nyilvánvaló, hogy meghalnánk, ha csak egy napig is magunkra maradnánk. Nemcsak fizikai síkon van ez így, hanem lelki téren is: a szeretet nélkül gondozott babák közt sokkal gyakoribbak a betegségek, megáll a fejlődésük, gyakori, hogy korán meghalnak.

Az emberi élet gyengeségben, rászorultságban, sebezhetőségben indul. Ez az alapélményünk, mindnyájan ennek megtapasztalásával élünk. Később megtanultunk erősnek, önállónak és védettnek lenni és főként: annak mutatkozni. És mások számára azok is vagyunk, gyermekeink, szeretteink ebbe kapaszkodva, ennek biztonságában elhelyezkedve tudnak növekedni. De a szívünk mélyén tudjuk, hogy az élet ott kezdődik, ahol gyengeség van, ahol a védtelenség megmutatkozik. Ahol ennek szabad lennie. Saját életünk ereje onnan fakad, onnan fakad, ahol ezt a gyengeséget meg tudjuk engedni.

A gyerekkorhoz, a saját női életünk gyökereihez visszamenni azt jelenti, hogy elfogadjuk, közel engedjük magunkhoz saját védtelenségeinket, a másikra, a többiekre való rászorultságunkat, a bennünk élő kislányt, csecsemőt, újszülöttet. Amíg vele nem vagyunk békében, vagy nem veszünk tudomást róla, sokszor észrevétlenül uralkodik rajtunk: kiszolgáltatottá, függővé vagy éppen ellenkezőleg: erőszakossá, érzéketlenné tesz. Pedig ott él mindegyikünkben az egykori kisgyermek, benső gyermekként. Sokat tudó és sokat megélt kis teremtmény ő, bölcsességben sokszor túlnő felnőtt-énünkön. Némelykor ő reagál, amikor érthetetlen módon félünk, vagy lelkesülünk, amikor jelez a belső érzésünk: veszély - vagy éppen: benne bízhatsz. Néha az ő szemével látunk, anélkül, hogy tudnánk: ha a sebzett kislány szeme ez, olyankor pánikszerű érzéseink vannak, vagy magányunk reménytelenül befed. Ha a boldog kisgyermeké, olyankor végtelenül szabadok és tágasak vagyunk.

Felnőtt nőként, egyre tapasztaltabb korúként ott hordozzuk magunkban előző életkoraink minden élményét. Némelyiket tudatosan, másokat tudat alatt, elrejtve. Ami azonban megtörtént, nem tűnik el: „Mindaz, mi elmúlt, halhatatlan”- írja Pilinszky.6 Minden, ami megtörtént, bizonyos értelemben szent. Mint valóságos esemény, mint életem része, egyetlen történetem eleme szent és a Szenttel való találkozás helye lehet.
A zsidó-keresztény vallás Istent, mint az emberi történelemben résztvevőt, mint az emberi történelemből részt vállalót ismerte meg. A kereszténység hite szerint maga Isten is megtestesült és  ennek a megtestesült Istennek, Jézusnak története van e földön. A közösségi történetben és a személyes történetben is részt vesz: erről vallanak a Szentírás szavai, vallomásai, pl. a zsoltárok Isten-élményei. A Biblia bíztat, hogy Isten tetteit tartsuk számon és keressük életünkben.7 Van, hogy utólag visszanézve értjük meg, van, hogy közben is tetten érjük. Történetünkkel való folyamatos párbeszéd, a történet megértése életfeladat.

Saját gyermek-létünk szemlélése, a bennünk élő gyermek gyógyítása, a rá való szeretettel telt figyelem, a tőle való tanulás Isten jelenlétének tettenérése a történetünkben: az élet forrásának megtalálása, az életerő felbuzgása. A legenda szerint Mária születésének éjjelén keletkezett a taligavirág  -  a hunyor - és gyökerének gyógyereje van…

A hónapban van a Fájdalmas Boldogasszony ünnepe, szeptember 15-én. A fájdalmak átélése nem ünnep: meglepő, hogy Mária - ünneppé vált. Ugyanazt a titkot sugallja, amit a Kisasszony-nap: a gyengeség, a szenvedés, ha közel engedem magamhoz, megérinthetővé, megközelíthetővé, szerethetővé tesz. A szó: fájdalmas és boldog e kettősség találkozását tárja elénk.

Az ősz elején szelíden befelé fordít az évszak kezdete: a nyár elmúlása, búcsúzó hangulata és a gyűjtés, készülődés a télre a befelé figyelő energiákat mozgósítják. Kisasszony napja, Fájdalmas Boldogasszony napja a bennünk élő gyermek, a bennünk élő sebezhetőség felismerésének, megengedésének ünnepe és ezzel együtt az élet fakadásának, forrásának a kitapogatása. Saját érzékenységünk és figyelmünk befelé, mélyre fordul: találkozunk törékeny énünkkel és erőt találunk ebben a találkozásban. „ Az erő gyöngeségedben lesz teljessé”8

 

1 Katolikus lexikon: http://lexikon.katolikus.hu/K/Kisboldogasszony.html

2 Bálint Sándor  im.307.o.

3 Katolikus lexikon: http://lexikon.katolikus.hu/K/Kisboldogasszony.html

4 Bálint S.:  Telek József tanácsa

5 Teleki kódex 1525-1531

6„A zongorát befutja a borostyán,/s a gyerekkori ház falát/szétmállasztja a naplemente.//És mégis, mégisszakadatlanúl/szemközt a leáldozó nappal/mindaz, mi elmúlt, halhatatlan.” Pilinszky János: Keringő

7 Zsolt.46.9 Lássátok meg az Úr tetteit, a csodákat, melyeket végbevitt a földön.

8„Háromszor kértem az Urat szűnjék meg (gyengeségem), de azt felelte: Elég neked az én kegyelmem, mert Az erő gyöngeségedben lesz teljessé. Örömest dicsekszem tehát gyöngeségemmel, hogy Krisztus ereje lakjék bennem. (2Kor12,9)